2010. január 2., szombat

frissítések a honlapon

Sikerült pár új fotókönyv oldalterveit feltenni a honlapomra.
Itt tudjátok megnézni: www.teddyfoto.hu/fotokonyvtervek.html

Ahogy írtam, Gina és András albumából feltettem az első, sokképes verziót is, és a véglegeset is. Az elsőnél még nem tettem mögé semmilyen hátteret, mert sokféle elképzelésük volt, inkább csináltam pár tervet (az első 6 kép), és amelyikre ráböktek, az lett az album végleges design-ja. Az első és a végleges terv között nem csak a design a különbség. Az elsőbe nagyon sok képet választottak, majd amikor meglátták milyen zsúfolt, rögtön jött egy másfél órás skype-telefon, és egy csomó képet kihajigáltak. Pedig én szóltam előre... :) A lényeg, hogy az eredmény pontosan olyan lett, amilyet ők szerettek volna!
Sőt, ugyanígy felkerült Ildi és Zotya trash the dress fotózásából az első és a végleges verzió is. Bár itt nem azért, mert túl sok kép volt az eredetiben, hanem mert teljesen más design, és sok kép/oldalterv változott az eredetihez képest.

Aki fájdítani akarja a szívét, az nézze meg a hozott képes albumok között Detti és Feri, valamint Tomi és Évi albumát is, akik inkább elvonultak a világ elől egy meghitt esküvőt tartani egy távoli szigetre.
Ezúton üzenem mindenkinek, hogy egyszer már valaki fotózni is elvihetne egy ilyen esküvőre! :)

Valamint pároknak kellemes esküvői készülődést, fotósoknak szép fényeket kívánok az újévre! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése