2010. január 2., szombat

frissítések a honlapon

Sikerült pár új fotókönyv oldalterveit feltenni a honlapomra.
Itt tudjátok megnézni: www.teddyfoto.hu/fotokonyvtervek.html

Ahogy írtam, Gina és András albumából feltettem az első, sokképes verziót is, és a véglegeset is. Az elsőnél még nem tettem mögé semmilyen hátteret, mert sokféle elképzelésük volt, inkább csináltam pár tervet (az első 6 kép), és amelyikre ráböktek, az lett az album végleges design-ja. Az első és a végleges terv között nem csak a design a különbség. Az elsőbe nagyon sok képet választottak, majd amikor meglátták milyen zsúfolt, rögtön jött egy másfél órás skype-telefon, és egy csomó képet kihajigáltak. Pedig én szóltam előre... :) A lényeg, hogy az eredmény pontosan olyan lett, amilyet ők szerettek volna!
Sőt, ugyanígy felkerült Ildi és Zotya trash the dress fotózásából az első és a végleges verzió is. Bár itt nem azért, mert túl sok kép volt az eredetiben, hanem mert teljesen más design, és sok kép/oldalterv változott az eredetihez képest.

Aki fájdítani akarja a szívét, az nézze meg a hozott képes albumok között Detti és Feri, valamint Tomi és Évi albumát is, akik inkább elvonultak a világ elől egy meghitt esküvőt tartani egy távoli szigetre.
Ezúton üzenem mindenkinek, hogy egyszer már valaki fotózni is elvihetne egy ilyen esküvőre! :)

Valamint pároknak kellemes esküvői készülődést, fotósoknak szép fényeket kívánok az újévre! :)

2009. december 30., szerda

honlap

Mire nem jó egy betegség?...
Például most van időm azzal foglalkozni, amivel régóta el vagyok maradva: frissítem a honlapomat! :) Egyelőre még csak átgondolom melyik oldalról mi hiányzik, és ma-holnap pótolom is.
Például elkészült jópár fotókönyv, aminek sem az oldaltervei, sem a kész, lefotózott fotókönyv képei nincsenek még fent. Pedig ezek a tervek jó ötleteket adnak a pároknak is, amikor a saját fotókönyvük készül: design-ban is, és elrendezésben is.
Például mindig el szoktam mondani, hogy kb. hány képet lehet szépen elrendezni az albumban. Persze lehet többet is, akkor kisebbek lesznek a képek, és zsúfoltabb lesz, vagy lehet kevesebbet is, és akkor több nagy kép lehet szellősebben. Gináék nem hittek nekem... :) Jó sok képet választottak, majd amikor meglátták az első, zsúfolt tervet, rögtön kidobtak belőle egy csomó képet... :) Lehet, hogy példaként felrakom az első, majd a végleges tervet is, hogy aki kevésbé vizuális típus, az is lássa miről beszélek. :)

2009. december 29., kedd

kezdetek

Sziasztok!

Ezer éve szeretnék blogot írni, de sosem volt időm elkezdeni. Dec.24-re viszont lebetegedtem, és a rokonlátogatások meghozták az eredményt: azóta ágyban vagyok... :(
Viszont végre van időm elkezdeni. Csak össze tudjam szedni azt a sokmindent, amit eddig meg akartam írni.
Mivel az életem az esküvői fotózás körül forog, többnyire erről lesz szó, de legalább a fotózásról, vagy az esküvőkről... :) Ezért sem tudtam mostanáig elkezdeni. A "suszter cipője is lyukas" elven a saját dolgaimra nem volt időm. Sokáig úgy tűnt, október 3-án befejezem a szezont, aztán még három esküvő jött az utolsó utáni pillanatban, az idei utolsó még december 19-én...
Szép hóesést kaptunk, de a fotózáshoz nem nagyon tudtuk kihasználni, mert a pár épp a második babáját várja. :) Aznap esett ez a 30-40centis hó, hazafelé négy autóval jöttünk együtt, hogy ha bárkinek gondja lenne, ne maradjon magára. A max sebességünk 40km/h volt, helyenként az is sok...

Hú, de nehéz elkezdeni egy blogot! Csomó mondanivalóm lenne, de ha most ideömlesztem, akkor mindenki elmenekül... :)



első blogbejegyzés...

A google jó, a google-t szeretjük, ezért itt blogolunk... :)